A 10. Kecskeméti Animációs Fesztiválon két munkatársunk is díjat nyert, ráadásul Illés István a fődíjat is elhozta track32 című kisfilmjéért. A legjobb videóklip díját Kostil Danila kapta a The Kolin egyik számához forgatott filmjéért. Illés István filmje egy narratív…

40 díjat és két különdíjat osztott ki a zsűri a Hipnózis Kreatív Reklámversenyen, amire idén 50 ügynökség küldött be 183 pályázatot, ami kiemelkedőnek számít a megmérettetés életében. A legtöbb nevezést a tavaly és tavalyelőtt is rekorder DDB nyújtotta be, 24 munkájuk…

2009-ben hívta életre a Tracy Awards nevű díjat a Crowell Advertising nevű cég, mégpedig azzal a céllal, hogy az adott év legrosszabb reklámait honorálja egy szoborral - kb. úgy, mint ahogy az Arany Málnával díjazzák az év legnyomorultabb filmes teljesítményeit. A nagy díjakhoz…

Úgy látszik, New York-i blokkunk nem érhet véget, mert erre a kisfilmre különösen büszkék vagyunk. Egyrészt azért, mert a Miki közreműködésével készült (executive producerként ott van a stáblistán is, 9:30-nál), másrészt azért, mert a mű elnyerte  a Best New Filmmaker…

Umbrella

Friss topikok

Címkék

adaptáció (1) allergia (1) animáció (2) antonio federici (1) árvíz (1) awards (1) beer (1) bevállalós (1) blog (1) burnett (1) casting (1) cirkus animation (1) city (2) credithill (1) csaj (1) csáki lászló (1) csoki (1) dacia (1) danila (4) daphne (1) díj (4) djuice (2) dreher (1) ebook (1) eredményhirdetés (1) ervin (1) eszter (1) fesztivál (1) fhb (1) film (10) főcím (1) fotó (1) fotózás (2) fuji q (1) gács (3) generali (1) ggk (1) giccs (1) hipnózis (1) hogyan készül (1) honlap (1) hovatovább (1) ikea (1) illusion (1) interaktív (2) invitel (1) itsh (1) jajistenem (1) jedlicska márton (1) jegesmedve (1) jónő (1) kaff (1) karácsony (1) kávé (1) kázmér (2) kázméri (1) kázmér miklós (1) kocsi (1) kolin collective (1) kostil danila (1) kostyál márk (1) köszönöm (1) kulo (2) kupa (1) lab3 (1) lapja (1) lemmy (1) leo (1) leo burnett (1) lowe (1) macska (1) marks brew (1) médiaunió 2010 (1) megnyitó (1) michael bay (2) miki (3) milka (2) mol (1) munkamenet (1) nagy (2) new (1) nissan (1) nők (1) nyár (1) nyar fotozas d toth kriszta umbrella (1) nyar fotozas erdo umbrella (1) obi (1) öcsibácsi (1) packshot (1) pápa (1) péterfy bori (1) picture base (1) pig (3) pigpong (2) playboy (1) portfolio night (1) product placement (1) project (1) pro ducatio (1) puma (1) raiffeisen (1) reklám (11) reklém (1) robbanás (1) sör (2) sos balint daniel (1) sporttörténelem (1) super bowl (1) szeretlek (1) sziget fesztivál (1) táncoslányok (1) tomi (1) tomorrow (1) tv (1) t mobile (1) umbrella (13) utómunka (2) vibrátor (1) videó (11) videoklip (1) virgin atlantic (1) workflow (1) york (1) zax (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása